A 2015 évi Pek-Snack Balaton-átúszás a kedvez? id? esetén 2015. július 4-én szombaton kerül megrendezésre. Hagyomány már, hogy az 5.2 km-t a révfülöpi kiköt?b?l indulva, a balatonboglári Platán strandra érkezve kell teljesíteni. A rajt id?szak reggel 8.00 órától délután 14.00-ig tart.
Nevezni Révfülöpön, a kiköt?höz közeli labdarúgópályán lehet. A nevezés 7.00 órától 13.30-ig tart. A nevezési lap olvasható kitöltése után az általános orvosi vizsgálat alapján alkalmasak indulhatnak. A rajtolásnál, a csuklópánt leolvasása után zuhanyozási lehet?séget biztosítunk. A várható nagy indulószám miatt kérjük, hogy óvatosan szálljanak vízbe.
A táv során átlag 20-30 méterenként álló hajók, motorcsónakok biztosítják az útvonalat. A célban ismét leolvassuk a vonalkódos csuklópántot, majd a teljesít?k a szponzorok által biztosított kínálatból fogyaszthatnak. A zárt területen belül valamennyien átvehetik a verseny egyedi pólóját, és itt kerülnek kisorsolásra a felkínált ajándékcsomagok is. A kiérkez?k itt is számíthatnak orvosi segítségre.
A verseny napján a rendezvényre bérelt hajójáratok közlekednek Révfülöp és Balatonboglár között, melyeket menettérti jegyek váltásával vehetnek igénybe. Az utazás a vonalkódos csuklópánttal rendelkez?knek ingyenes.
Balatonbogláron délután színvonalas kulturális programok kerülnek megrendezésre a célterület mellett felállított nagyszínpadon.